December 15. Vasárnap
Ma van a nagy nap. Bizony! Első fellépésem. De majd csak este nyolckor. Végül is már fél tizenkettő. Ennyi az idő? Atya ég. Villog a telóm. 7 SMS. Mind a fiúktól jött. Nincs sok kedvem megnézni mit üzentek. Ma egész nap zenét fogok hallgatni. Mondjuk ennem is kéne. Na akkor én most szellem leszek. Beleléptem a mamuszomba, és halkan lelopóztam a konyhába. Csináltam kakaót és nekiálltam a mézes kenyérnek. El kéne mennem futni. Már olyan régen nem voltam. Na mindent szép sorjában. Kész a kenyér. Megfogtam a tálat és a bögrét, átvonultam az étkezőbe és leültem. Nekiálltam a reggelinek. Finom! Valaki nyomott az arcomra egy puszit és lehuppant mellém. Ki is lehetett az illető? Hát az édes drága bátyám.
-Jó reggelt. - köszönt mosolyogva.
Egy pillanatra ránéztem és folytattam az evést. Elkezdett nekem beszélni arról, hogy mennyire várja már, hogy este láthasson az első fellépésemen. Akkor azzal folytatta, hogy ne igyam le magam, mert sok olyan srác lesz ott, aki szívesen ágyba vinne. Már olyan szinten idegesített, hogy majdnem hozzávágtam a tányért. Nem sok kenyér maradt, de azt is ott hagytam. Idegesen felbaktattam a szobámba és előkerestem a szürke melegítőm. Hozzá egy szürke trikót, füles és teló. Gyorsan megfésülködtem és felkötöttem a hajam. Megkerestem a sportcipőm és lerohantam a lépcsőn. Ki az ajtón és irány futni. Beraktam a fülest a fülembe és elindítottam a Poison Kiss-t. Közben énekeltem is. Szerintem elég hangosan, mert sokan értetlenül néztek rám, de közben azért láttam ám rajtuk, hogy tetszik nekik a hangom. Már több, mint fél órája futottam és még nem fáradtam ki. Akkor még egy fél óra. Na igen. Futottam tovább aztán elérkeztem az erdőhöz. Fussunk egy kicsit terepen is. Az erdőben folytattam a futást. Itt már nagyon félelmetes az erdő. És sötét is van.
-Örülök, hogy megint találkoztunk drágám.
Ez ugyanaz a mély hang, amit akkor hallottam. Abban az utcában. Na én arra a napra nem akarok emlékezni. Nem szólaltam meg. Ki kell jutnom innen. Most! Elindultam arra amerre jöttem, de két erős kar megragadta a derekam és az illető odahúzott magához.
-Engedj el! - ordítottam torkom szakadtából.
-Nyugodj meg! Nem akartalak bántani, csak bocsánatot akartam kérni. - szólt hozzám gyengéden és elengedett.
-Nem érek rá erre. Mennem kell! Szia. - hadartam el az egészet és gyorsan elfutottam.
Mit akarhat tőlem ez a srác? Nem is ismer. Vagy lehet, hogy titkos ügynök. Hmm... Mindegy ideje hazamennem. Hazafutottam és felmentem zuhanyozni. Bevittem magammal a fürdőbe a szürke térdgatyám és a szürke-piros pulcsim. Ma ilyen szürke napom van. Bocsánatot kéne kérnem mindenkitől. Küldtem mindenkinek egy SMS-t, hogy 5 perc múlva legyenek lenn az előtérben. Nagy nehezen, de rávettem magam, hogy menjek le. Leültem a lépcsővel szemben, a kényelmes kis kanapéra és megvártam míg mindenki leér. Valami oknál fogva, mindenki a lépcsőn maradt.
-Köszi, hogy lejöttetek. Bocsánatot szeretnék kérni tőletek a viselkedésemért. A napokban olyan dolgokon mentem keresztül, amik teljesen összezavartak és nem tudtam tisztán gondolkodni. Luke. Sajnálom, hogy tegnap úgy beszéltem veled, reggel pedig otthagytalak az étkezőben. Ne haragudjatok rám. - néztem őszintén a srácokra. Castiel ugyanazzal a nem törődöm veled arccal ült a lépcsőn, mint az első napon, amikor megismertem. Ez az a Castiel akibe beleszerettem. Bár most tényleg úgy nézett ki, mintha tényleg nem érdekelné amit mondtam. Nicolas észrevette Castiel arckifejezését, és gyengéden belerúgott a hátába.
-Hagyjál már békén Nicolas! Nem értem mi bajotok van azzal, hogy megcsókoltam Lizát. Nem a vér szerinti testvérem, szóval nem értem mit lovagoltok a témán. - mondta unottan Cast.
-Castiel azt akarta mondani, hogy nagyon sajnálja, amit tegnap csinált és, hogy többet nem fog előfordulni. - mosolygott rám Luke.
Castiel arcán őrült mosoly jelent meg. Ez meg mit akar jelenteni? Cast felállt, lesétált a lépcsőn és elém állt. Földbegyökerezett a lábam. Megfogta az állam, feljebb emelte és megcsókolt. A másik keze először a derekamra csúszott, majd a fenekemre. Próbáltam eltolni Castielt, de sokkal erősebb volt, mint én. Nem értem Castielt! Nagyon nem! Könnycseppek gördültek le az arcomon, majd a földre estek. Castiel ennek láttán "kiszállt" a számból és önelégülten mosolygott.
-Látjátok? Szeret engem! Szereti, ha megölelem, szereti, ha megcsókolóm... Minket nem választhattok el! Én kellek neki. Sexy vagyok, menő, laza és jó fej. - mondta Castiel nagyképű hangon.
-Te egoista barom! - kiabáltam, miközben felrohantam a lépcsőn.
Egyenesen a szobámba. Becsaptam az ajtót magam mögött, de aztán be is zártam. Ide ne jöjjön be senki! Én most elmegyek. Majd este visszajövök. Megkerestem a tornacipőm, felhúztam, a telóm elraktam a fiókba, és még megkerestem a sálam. Felvettem és kinyitottam az ablakot. Innen elég veszélyes lenne leugrani, de itt van ez a fa. Szépen lemásztam és rohantam valamerre. A könnyeimtől nem sokat láttam, így mentem amerre a szívem vezetett. Megtöröltem a szeme, hogy tudjam hol is vagyok. Az erdőben, ott ahol reggel. Csoda, hogy nem mentem neki semminek! Leültem az egyik fa tövébe és csak sírtam. Castiel miért tett ilyet? Mindenki előtt... Egy hideg kéz ért az arcomhoz. Letörölte a könnycseppeket az arcomról.
-Köszönöm. - suttogtam.
-Nincs mit. - mondta kedvesen az a mély hang.
-Te? - ijedtem meg.
-Én. Ne haragudj.
-Én nem haragszom. Rád nem.
-Akkor mi a baj? Ki bántott meg ennyire? - kérdezte kíváncsian és felállt.
-Nem fontos. Hagyjuk. - motyogtam szomorúan.
-Ahogy gondolod. Este találkozunk. Szióka!
Mire felemeltem a fejem, már eltűnt. Ugyan miért találkoznánk este? Talán ismeri apámat, és ő mondta neki, hogy mi lesz ma este. Mennyi lehet az idő? Miért is kellett otthon hagynom a telefonom? A fene egye meg... Mindegy. Mi ez? Ez egy fehér és kék (?) róka... Mi a szösz? Leguggoltam, hogy megsimogassam, de arrébb futott. Mintha azt akarná, hogy kövessem. Hát követtem. Fény szűrődött be a fák közül. Már majdnem kiértünk az erdőből, mikor meghallottam Nagi hangját. A róka eltűnt a fénnyel együtt.
-Liza... - lihegett Nagi.
-Szia Nagi. - köszöntem neki, de most inkább az érdekelt, hogy hova ment az a róka.
-Gyere, hazamegyünk! - szólt rám Nagi.
-Nem! Amíg Castiel ott van, nem megyek haza.
-Ne szórakozz velem, kérlek! Bezártuk a szobájába.
Sóhajtottam egyet, és Nagival elindultunk haza. Kínos csend volt egész úton. Nem mintha tudtunk volna valamiről is beszélgetni. Végül hazaértünk. Egyenesen a szobámba mentem. Leültem az ágyra és néztem a falat. Nem sok értelme van. De... Hogy nézzek ezek után Castiel szemébe? Fogalmam sincs. Beszélgetést hallottam az ajtó mögül. Aztán valaki benyitott.
-Szia Liza! - köszönt kedvesen Ittoki és odajött hozzám.
A kezében egy maci volt, és egy szívet fogott a kezében.
-Sziasztok. - köszöntem vissza, és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.
-Tessék. - nyújtotta át a macit.
-Köszönöm Ittoki. - mosolyogtam és elvettem a macit.
A szívbe az volt beleírva, hogy Love. Akaratlanul is elkezdtem mosolyogni.
-Nagyon aranyos. - tettem le mellém a macit.
-Végre mosolyogsz. Na gyere, ideje próbálnunk. - mondta Kurusu boldogan.
-Menjünk.
Felálltam és a srácokkal lementünk a nappaliba. Kyan bekapcsolta a karaoke változatot és elkezdtük a próbát. Persze többször is elpróbáltuk. Úgy egy órát gyakorolhattunk, mert mindig elcsesztem. Persze a többiek nem csesztek le, csak biztattak, hogy menni fog. Nagyon boldog voltam. Aztán Kyan és Kira felajánlotta, hogy elkészítik az ebédet. Hamburgert akarnak csinálni. Fél óra alatt, sikerült mindegyik hamburgerrel elkészülniük. Leültünk az étkezőben az asztalhoz és elfogyasztottuk a mennyei ebédet. Aztán Kurusu és én elmosogattunk, majd megbeszéltük mit fogunk felvenni a fellépésen. Abban egyeztünk meg, hogy mindenki felvesz egy fekete trikót, vagy csak én, a fiúk egy fekete izompólót, a fiúk fekete farmert és pedig egy fekete rövidnadrágot, és a fiúk fekete tornacipőben egyeztek meg, rám pedig rám erőltették a magassarkút, ami természetesen fekete. Előkerestem ezeket a ruhákat és a cipőt. Kerestem hozzá egy fekete toll fülbevalót. A fürdőben megcsináltam a sminkem, ami fekete volt és a hajam pedig kivasaltam. Tökéletes! Mennyi az idő? 2 óra. Hát még van 6 órám. Addig megnézek pár filmet. Leültem az ágyra, bekapcsoltam a tv-t és végignéztem az összes csatornát, hogy hol mi megy. Hiiro no Kakera maraton! Sirály! Háromnegyed nyolckor kopogtak az ajtón. Kurusu lépett be, hogy indulunk. Kikapcsoltam a tv-t és Kurusuval lementünk a többiekhez. Castiel ezek szerint nem jön, mert nem látom sehol. Ja de mégis. Ott van. Még véletlenül sem néztem rá. Inkább Nagival és Ittokival beszélgettem arról, hogy milyen lesz majd az első fellépésünk. Végül Nicolas is megérkezett és indultunk a limuzinhoz. Én szálltam be elsőnek aztán a fiúk. A kocsi elindult. 15 perc kocsikázás után megérkeztünk. Kiszálltunk, és egy 4 emeletes épület fogadott minket. A zene nagyon hangos volt, és nagy volt a tömeg is. Sok kurva van itt úgy látom. Muszáj a fiúk közelében maradnom, ha nem akarom, hogy rám cuppanjanak. Bementünk. Castiel, Nicolas és Luke elmentek a színpadhoz. Én és a többi srác, pedig a színpad mögé. Pár perc után, kezdődött is a műsor. Felsétáltunk a színpadra. Elindult a zene. A fiúk nem tűntek idegesnek, csak mosolyogtak a szebbnél szebb lányokra. Akkor most nekem is ezt kéne csinálnom? Inkább nem. Végig mosolyogtam az egész dalt és nagyon jól éreztem magam. A szám végén, minden fiútól kaptam két-két puszit. Elhagytuk a színpadot, a lányok pedig lerohanták a fiúkat. Megkeresem Luke-ot. Így is tettem. Elég rosszul éreztem már magam, mert szinte mindegyik srác letapizott és cicának szólított. Aztán szembetaláltam magam egy bazi helyes palival, akinek szőke haja és fekete szemei voltak, pont mint nekem.
-Csá baby. Az előbb te énekeltél, ugye?
-I-Igen.
-És van pasid?
Mi közöd van hozzá? - gondoltam magamban.
Nem szóltam semmit. Egyszer csak megfogta az állam, pont mint Castiel és felemelte. El lehet veszni az ilyen fekete szemekbe. Már majdnem megcsókolt, mikor egy srác odajött és eltolta tőlem a szöszit.
-David. Hagyd békén! - mondta a szőkének, majd felém fordult. - Sajnálom, hogy a tesóm ennyire nyomult rád.
Ez az a srác.
-Te vagy az az a srác! - lepődtem meg.
-Igen én vagyok. De a nevem Alex. Alex Ryan. Ő pedig a bátyám David Ryan.
-Szia. - köszöntem Davidnek.
Biccentett, majd lelépett.
-Honnan tudtad, hogy itt leszek?
-Az apád mondta. És még nagyon sok mindent mesélt rólad. Szinte elmondta az egész életedet.
-Remek. - morogtam. - És honnan ismered apámat?
-Modell vagyok. Ő a menedzserem. És veletek fogok lakni. - mosolygott.
-Komolyan? Hát ez nem is olyan rossz hír.
-Látom nem bánod, hogy odaköltözök. Ennek örülök. Iszunk valamit? - kérdezte.
-Igyunk.
Odasétáltunk a pulthoz és leültünk. De megjelent Castiel. Egyenesen odasétált hozzánk. Nem tűnt túl boldognak.
-Ő meg ki a fene? - kérdezte flegmán.
-A neve Alex, és velünk fog lakni. - mondtam gúnyosan.
-Remek. Alex vagy, hogy is hívnak. Ajánlom, hogy ne érj hozzá egy újjal se! - figyelmeztette Castiel Alexet.
Szúrósan néztem Castielre, majd hirtelen lesmároltam Alexet. A vörös mérgesen nézett rám, majd egy "megöllek" pillantást vetett Alex felé. Mikor elment, elhajoltam Alextől és leszálltam a székről. Indulni akartam, de gyengéden megfogta a csuklóm.
-Sajnálom. - suttogtam és elsétáltam.
Előkaptam a telóm és írtam egy üzenetet Lukenak, hogy hazamentem. Nem akartam összefutni se Castiellel, de pedig Alexel újra. Nem tudom miért csókoltam meg a "vörit". Igen, Alexnek vérvörös haja van, de egy kicsi fekete is bele van keverve. Na meg fekete szeme. Megeszem a kalapom olyan helyes! De nem hozzám való. Nem mondom, hogy nem tetszik, de akkor is. Én sose fogok beleszeretni. Most annyira össze vagyok zavarodva. Ott van Kurusu. Azóta se beszéltük meg a dolgokat. Akkor még ott van Castiel is. Egye meg a fene azt a hülye fejét. Lám lám. Ott van Naomi és Lysander. Csókolóznak. Olyan aranyosak együtt. Tovább sétáltam. Egyenesen haza. Útközben sokat gondolkoztam. Miért is élek? Kik az igazi barátaim? Kik a családom? Kik álltak mindig mellettem és támogattak? Mi lenne ha meghalnék? Talán mindenkinek jobb lenne... Castiel miattam fogja Alexet bántani. Az én hibám. Kellett beleszeretnem a vörösbe. Miért ismertem meg? Ha nem költöztünk volna ide, akkor most nem történt volna meg ez a sok rossz. De nem menekülhetek el megint. Vagy véget vetek az életemnek, vagy pedig mindenki szenvedni fog miattam továbbra is. Ha jobban belegondolok, Castielt is megbántottam. Milyen ember vagyok? A válasz egyszerű. Egy rossz ember vagyok. Már könnyek áztatták az arcom, mire hazaértem. Kinyitottam az ajtót, és szomorúan felballagtam az emeletre. Mi ez a zaj? Castiel szobájából jön. Megnézem. Benyitottam és Castiel a cuccait pakolta. Hova megy?
-Castiel. Hova mész? - kérdeztem bátortalanul.
-El innen. Nem akarok egy házban élni azzal az Alex nevű gyerekkel. - morogta.
-Nem mehetsz el! - ordítottam.
Castiel felkapta a fejét és rám nézett.
-Nem mehetsz el Castiel! Itt kell maradnod! Érted?? Nem.... Nem mehetsz el. - az utolsó mondatok már szinte suttogtam és lehajtottam a fejem.
Kisétáltam a szobából. Eltipegtem a szobámba. Bezártam az ajtót, mint mindig. Ha nem lenne ilyen rossz az életem, tárva nyitva hagynám minden nap minden percében az ajtót. De így? Soha!
-Nem mehetsz el Castiel. Én fogok elmenni. Örökre. Ne aggódj. Minden rendbe jön. - motyogtam magamnak.
Minden olyan lesz, mint az előtt. Eltűnök és mindenki élheti az életét. Majd vigyázok rájuk odafentről. Bár amilyen ember voltam, nem hiszem, hogy a mennybe mennék. Mi is segíthetne rajtam. Nem mást, mint egy kis éneklés. Legyen a Boy Like You. Benyomtam a karaokét és énekeltem torkom szakadtából. Engem ez lenyugtat. Hát nem véletlen, hogy az ablak meg pont nyitva volt és az utcán egy csapat dögös hapsi állt és engem hallgattak? Most komolyan... Mi lenne ha lemennék hozzájuk? Miért ne... Legalább nem ártok senkinek. Megigazítottam magam és kisétáltam a házból. Megálltam a kapu előtt és a telefonomat kezdtem el nyomkodni. Négyen voltak, de csak az egyik jött oda hozzám. A lámpa alig világított már, így nem sokat láttam. Csak, hogy az illetőnek vöröses haja és nagyon sötét szeme van.
-Szia. - köszönt.
Olyan ismerős a hangja.
-Szia. - köszöntem vissza.
-Haver igyekezz már, vagy pedig én fogom megszögelni helyetted! - kiabált az egyik.
-Figyu cica. Nem akarsz egy kellemes éjszakát tölteni szerény személyemmel? - kérdezte miközben egyre közelebb jött hozzám.
Miért ne? Ez az utolsóm estém. Ki kell élveznem!
-Szívesen. - válaszoltam, mire felcsillant a szeme.
-Liza?
-Igen így hívnak. - mondtam neki, kicsit meglepetten.
Honnan tudja a nevem? Várjunk csak... Alex.
-Alex. Mit csinálsz te itt? - távolodtam el tőle.
-A haverokkal eljöttünk megnézni az új otthonom.
-Értem. De úgy látszik a haverjaid jól itt hagytak. - néztem a fiú mögé.
-Annyi baj legyen. Ja és ne haragudj azért amit az előbb kérdeztem.
-Semmi baj. Nem akarsz bejönni? Megnézhetnéd a szobádat. De szerintem nem fogsz örülni. Castiel szobája van a te szobáddal szemben. - mondtam és kinyitottam a kaput.
-Belefér. Legalább te is itt laksz. Ha meg kötekedik a vörös akkor elintézem.
Erre nem mondtam semmit. Besétáltunk a házba és megmutattam Alexnek az egész házat. Végül a szobáját. Castiel szobájában néma csend volt. Gondolom alszik. Alex bement a szobájába. Már itt is vannak a cuccai? Azt hogy? Kérte, hogy hagyjam egyedül. Becsuktam az ajtót és indultam volna a szobámba, de meghallottam, hogy valaki énekel és gitározik Castiel szobájában. Olyan egyszerű a dallama ennek a dalnak, de mégis olyan nagy hatással van az emberek érzésére. Vagyis az én érzéseimre. Teljesen átéreztem, hogy mit érez Castiel. Csak énekelt és gitározott. Szívét lelkét beleadta ebbe a dalba. Mosolyt csalt az arcomra. Az ilyen pillanatok viszont hiányoznának. Muszáj volt benyitnom a szobájába. Észre se vett. Olyan aranyos ilyenkor. Leültem az ágy másik oldalára és nekidőltem a hátának. Éreztem, hogy elmosolyodik, bár szerintem nem volt boldog. Mikor vége lett a dalnak, lerakta a gitárját, megkerülte az ágyár és leült mellém. Szótlanul ültünk egymás mellett. De mégis, mintha megállás nélkül beszéltünk volna. A néma csend, mindent elárult. Castiel beszédre nyitotta a száját...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése