-Végre felébredt Liza kisasszony. - mosolygott rám Sebastian.
-Mi történt? - túrtam bele a hajamba, ami hosszabb lett, mint volt.
-Megtörtént az átváltozás. - nyújtott felém egy csésze teát a fehér hajú fiú.
-Köszönöm. De mégis miért? - kérdeztem, miután belekortyoltam a teába.
-Mert teljesítette a teendői felét. - mosolygott még mindig Sebastian.
-Akkor mi most nem is zavarjuk tovább. Kérem pihenje ki magát. - sétált az ajtó felé az ismeretlen srác, Sebastiannal együtt.
Egy lap volt az ágyam végében. Odamásztam és megfogtam a lapot.
Liza kisasszony.
A fehér hajú fiú, az Ön új szolgája. Kérem pihenje ki magát. A neve Mike. Ha bármi gondja van, szóljon neki.
Üdvözlettel: Ciel
Értem. Akkor ő Mike. De én nem teljesítettem a teendőim közül egyet sem! Vagyis talán egyet... De kettőt biztosan nem. Várjunk csak... Amikor hozzávágtam Takuma fejéhez, hogy nem kell védelmezniük, azzal teljesítettem volna azt a teendőt? De most hogyan nézhetek ki? Letettem a hideg padlóra a lábaim és felkeltem az ágyról. Kerestem egy tükröt és belenéztem. Hosszú szőke hajam van. A szemeim halványkékek. Kicsit meglepődtem, hogy így nézek ki, de hamar megtetszett az új külsőm. Hirtelen olyan érzés fogott el, mintha leszúrtak volna. Aztán mikor elmúlt a fájdalom újra belenéztem a tükörbe. Harag és komolyság ült az arcomon. A tekintetem rideg volt. Olyan más voltam. Kiléptem a fürdőből és Ukyo állt az ajtó előtt.
-Szia. - köszönt kedvesen, de mikor a tekintetünk találkozott elsápadt.
-Mit nézel? - förmedtem rá.
Azzal ott is hagyott. Gonosz vigyor uralta az arcom. Büszkén elsétáltam a kastély előterébe. Mike ott állt mosolyogva az ajtó mellett.
-Érdekes egy ember vagy te, Mike. - sétáltam oda hozzá.
Végigsimítottam a kezén, majd a kezem végig haladt a mellkasán. Az izmait még a blézerén keresztül is éreztem.
-Nem akarsz egy forró éjszakát tölteni velem? - csókolgattam a nyakát.
-Nem érdemlem meg, hogy magával töltsem az éjszakát.
-Ugyan már, Mike. Kérlek. - leheltem egy csókot az ajkaira.
-Rendben. Ha ön így kívánja, legyen úgy.
-Pompás.
Megfogtam a nyakkendőjét és a szobámig vezettem. Bezártam a szobaajtót, hogy senki se zavarhasson minket. Nekitoltam az ajtónak. Mikor hozzámért, megint egy nagyot dobbant a szívem. Mi ez az érzés? Én... Én nem tehetem meg. Miért viselkedik így? A fejem a vállába fújta.
-Sajnálom Mike. Nem tudom miért csináltam ezt az egészet.
-Nem kell bocsánatot kérnie. Nekem kell bocsánatot kérnem, amiért idáig eljöttem. Nem érdemeltem ki, hogy akárcsak egy ujjal is hozzámérjen. Ha most megbocsát. - nyitotta ki a szobám ajtaját.
Kilépett rajta, én pedig becsuktam utána az ajtót. Olyan hülye vagy Liza! Kimegyek egy kicsit a levegőre. De előtte átöltözök, mert nagyon melegem van.
Mikor átöltöztem, kiléptem a folyosóra. Lassan sétáltam, és közben megálltam az egyik ablak előtt. A hó kis pelyhekben esett. Miért van ilyen melegem? Tovább sétáltam a folyosón. Lebaktattam a lépcsőn és kiléptem a kastély aranybarna ajtaján. A kastély előtt fekete és vörös rózsák virágoztak. Mosolyogva néztem, ahogy a fehér hópihék ráülnek a a fekete rózsavirágok szirmaira. Szép lehet ilyenkor az erdő. Elsétáltam az erdőig. Onnan már ugrálva mentem tovább. Mikor már nagyon az erdőben voltak, megálltam. A szél gyengéden fújta a hajamat. Zajt hallottam. Pár lépést hátráltam és egy erőd testnem ütköztem. Egy zsebkendőt tartott a szám és az orrom elé. A szabad kezével pedig lefogott. Próbáltam kiszabadulni, de nem sikerült. Minden hiába. Aztán minden elsötétült.
Egy sötét szobában ébredtem, amelyet csak a hold világított be. Egy egyszemélyes ágyon feküdtem. A lepedő szélét csipkék díszítették. A takaró egy egyszerű barackszínű takaró volt. Ahogy a párna is. Felültem az ágyon és az ajtót kerestem. Ott van. Felálltam és odasétáltam az ajtóhoz. Zárva. Vajon hol lehetek? Miért vagyok itt? Visszafordultam az ablak felé. A hó már nem esett, viszont a táj fehérben pompázott. A fák magukra húzták fehér takarójukat. A hold teljes volt. A csillagok kicsi pontokban gyülekeztek a hold körül. Néma csend uralkodott a tájon. Egy tisztás közepén helyezkedett el ez a ház, ha mondhatom annak. Az ajtó mögül zörgést hallottam. Kinyílt az ajtó és egy kedves ismerősöm lépett be rajta. Egy idegennel az oldalán.
-Kentin. - suttogtam.
-Végre felkeltél hercegnő. - mosolygott csábítóan az a férfi, aki Kentin mellett állt.
-Hol vagyok? Miért vagyok itt? - léptem közelebb hozzájuk.
-Ott, ahol senki sem fog rád találni. Hogy miért vagy itt? Megtetszettél és kíváncsi voltam, hogy az ágyban is olyan vad vagy.
Kentin némán állt a férfi jobb oldalán. Nem nézett rám. Az arca sápadt volt.
-Engedj el! - kiabáltam rá.
-Nana! Ne olyan hevesen virágszálam. - jött közelebb.
A hold megvilágította az egész testét. Csillogó, türsis, koromfekete haja van. A szeme borostyán színű. Magas, izmos, fess férfi. Egy rövid ujjút és egy fekete melegítőt viselt, fekete tornacipővel. Köpni-nyelni nem tudtam a félelemtől. Az ijedtség eluralkodott az arcomon, amit ez a férfi és észrevett és felnevetett.
-Vadító vagy, amikor ilyen arcot vágsz.
-Engedjen el! Most azonnal! - rázódtam vissza a való életbe.
-Nem foglak elengedni. Vagy meghalsz, vagy pedig velem töltöd az éjszakát.
-Inkább meghalok, minthogy egy ilyen emberrel bújjak ágyba. - húztam ki magam.
-Rendben van.
Elém dobott egy kést. Önelégült mosollyal kisétált az ajtón, Kentin viszont bent maradt. Könnyes szemekkel megfogtam a földön heverő kést és a szívem felé fordítottam. Kentin azonnal odajött hozzám és megfogta kezem. Nem engedte, hogy végezzek magammal. Elengedtem a kést, ami a földre esett. Kentin keze a fejemet simogatta, míg a másik kezével felvette a kést a földről és elhajította.
-Őrült nőszemély. - nevetett Kentin.
-Az vagyok. - nevettem én is.
-Gyere! Ha kimászol az ablakon, egyenesen kell menned. Én elintézem ezt a fickót.
-Köszönöm Kentin. De te mit keresel itt? - álltam fel.
-Majd ha lesz alkalmam, elmesélem. Jó legyél. - nyomott egy puszit a homlokomra és kiment a szobából.
Kimásztam az ablakon és egyenesen mentem, úgy ahogy Kentin mondta. Mentem egy darabig, majd egy árnyékot pillantottam meg magam előtt. Úgy nézett ki az árnyék, mint az a férfi.
-Hova-hova? - jött egyre közelebb.
A lábam földbegyökerezett és csak arra tudtam gondolni, hogy bántotta-e Kentint. A férfi végül nagyon közel jött hozzám. Olyan közel, hogy a forró teste megérintette az én jéghideg testem. Keze a hátamat simogatta.
-Hol van Kentin? - nyögtem ki a kérdést nagy nehezen.
-Jó helyen. Megakart ölni, de megfenyegettem. - vigyorgott.
-Ne merd bántani!
-Nem bántom, ha visszajössz velem a szobába.
-Megőrült maga? Nem vagyok a kurvája! Eressze el Kentint és engem is! - ütögettem a mellkasát.
-Nem vagyok a kurvám az igaz, viszont hozzám tartozol.
Elmerültem a gondolataimban, ugyanis fogalmam sem volt miért tartozom ehhez az ürgének. De most, hogy jobban megnézem. Nem. Az nem lehet. Elkerekedett szemekkel néztem a férfira, aki egy érzéki csókkal támadott. Ajay... Ő nem is férfi. Ő az én.... Vőlegényem. 17 éves. A neve Ajay Pettinson. Még egy éves koromban ismertem meg, mikor a játszótéren voltunk anyával. Az ő anyukája elkezdetek beszélgetni, hogy mi lenne ha mi ketten összeházasodnánk. Mi ennek persze örültünk, hogy összeházasodunk. Ajay mindig hozott neked ajándékokat. Mikor egy ideig nem láttam, mindig sírtam. Ilyenkor még nem tudtam mekkora hülyeség volt, hogy találkoztunk. Ajay olyan férfiasan néz ki, hogy meg se ismertem. Mindig is kedves volt és figyelmes. Megvédett ha valaki bántani akart. Amikor kicsúfoltak a fekete szemem miatt, ő odajött és visszavágott azoknak, akik nevettek rajtam. Ez a srác.... Vele kell összeházasodnom. Ha jól emlékszem, akkor nála van a szerződés. De honnan ismeri Kentint? Ajay elkapta a fejét, mert zajt hallott. Szorosan átölelt.
-Megvédelek! - suttogta.
-Nem kell. Nem ismersz te engem Ajay. Hadd menjek el. - könyörögtem neki.
-Akkor hazakísérlek. Viszont mindennap meglátogatlak. Így jó lesz? - tolt el egy kicsit magától.
-Igen. - bólogattam.
Hazakísért, majd megvártam míg elhagyja a kastély területét. Kezd hideg lenni. Felmentem a szobámba. Kerestem egy kényelmes pizsit és átmentem a fürdőbe. Lezuhanyoztam, majd lementem a konyhába. Sebastian épp vacsorát csinált.
-Jó estét kisasszony. Mindjárt kész van a vacsora. Addig is kérem foglaljon helyet. Milyen jól áll magán ez a pizsama. - nézett végig rajtam és kacsintott.
-Köszönöm Sebastian. Ja és kérem csak 3 személyre készítse el a vacsorát. Én nem vagyok éhes. Szeretném, ha maga, Ciel és Mike vacsoráznának meg.
-Ahogy szeretné. Hálásan köszönöm.
Rámosolyogtam Sebastianra, majd elhagytam a konyhát. Nem láttam reggel óta Takumat. Vajon ennyire megbántottam volna? Mikor visszaértem a szobámba, nagyon megörültem.
-Takuma. - rohantam oda a fiúhoz és szorosan megöleltem.
-Liza. Annyira aggódtam miattad.
-Nem kellet volna. Kérlek ne haragudj, hogy azt mondtam neked reggel. Nem úgy gondoltam. Szeretném ha ti lennétek a védelmezőim, de csak akkor, ha örömmel teszitek. Én szeretnék a barátotok lenni.
-Nem kell bocsánatot kérned. Mi mind örömmel védelmezünk téged. Azt amit reggel mondtam az erdőben, az nem jelent semmit. Csak bal lábbal keltem fel. Ennyi az egész. Most viszont mennem kell járőrözni. Jó legyél!
Takuma elhagyta a szobámat. Most olyan boldog vagyok! Nem is értem, miért hittem azt, hogy nem szeretnek védelmezni engem. Mondjuk megvolt az okom rá. Bekapcsoltam a tv-t és lefeküdtem az ágyra. Zora ugrott fel mellém. Megsimogattam és kerestem egy normális adót. Miközben a csatornákat váltogattam, megakadt a szemem a tv-n. Az ott... Castiel? Ott feküdt a vörös az út közepén. A mellkasán egy lyuk tátongott és körülötte mindent vér borított. A szemei csukva voltak, de tudtam, hogy ő az. Ez nem lehet! Az ott Lysander. És... Sír. Oda kell mennem. A park előtt van. Fogtam magam, felvettem gyorsan valami normális ruhát, és rohantam ahogy csak tudtam a parkba. A düh keveredett a szomorúsággal. Kinyírom azt, aki ezt tette Castiellel! Nekem fontos az az ember! Fontos... Nagyon fontos. Megérkeztem. Pont akkor rakták be a mentőbe Castielt, ami azonnal el is hajtott. Odarohantam Lysanderhez.
-Lysander. Mi ez az egész? - néztem kérdően a fiúra, aki csak a szemét törölgette.
Annyira felment bennem a pumpa, és olyan szomorú voltam, hogy az leírhatatlan érzés. Körülöttem minden vörös lett. Az öklöm körül tűz jelent meg. Ez lenn az erőm? Hol vagy te nyomorult? Ő lesz az. Néztem egy hosszú, fehér hajú, fehér szemű férfira. A férfi gonosz vigyorral az arcán rám nézett.
-Most megdöglesz! - kiabáltam miközben odarohantam a férfihez.
Mire észbe kaptam, már az ágyamban feküdtem. A kastélyban voltam. Takuma az ágyam mellett állt.
-Castiel jól van? - kérdeztem rémülten.
-Igen, ne aggódj. Viszont az a férfi eltűnt.
-Megtalálom és végzek vele.
-Nem lehet. Nem engedem! - tiltakozott Takuma.
-Ez az én dolgom.
-Legyen, ahogy akarod. Amúgy ma Virággal töltöd a napot. Ma elég jó kedve van, de délután ne idegesítsd fel. - figyelmeztetett.
-Oké. Hol van? - céloztam Virágra.
-Az ajtó előtt.
-Köszönöm.
Felálltam az ágyból és elkezdtem kutakodni a szekrényemben. A hó csillogott a nap fényétől, ami pompás látványt nyújtott. Egy tűzpiros póló akadt a kezembe és egy koromfekete csőnadrág. Felöltöztem és eligazítottam a hajam. Kiléptem az ajtón.
-Szia Virág. - üdvözöltem a lányt, aki egy tengerkék trikót viselt, fehér csőnadrággal.
Reggel 8 óra van. Lementünk az udvarra, és leültem a padra.
-Mondd csak Liza. Hogyan nézett ki az a férfi akit tegnap láttál? - nézett fel az égre tanakodva Virág.
-Hosszú, derékig érő hófehér haja volt, pont mint a szeme. Olyan fehér volt, mint azok a ...... Rózsák....
Mind a ketten csöndben néztük a fehér rózsákat. A rózsák szirmai elszálltak a széllel, így csak a fekete rózsák pompáztak tovább. Fehér, mint a rózsa. A fehér könnyen piszkos lesz. Bemocskolta valaki azt a férfit. Valaki felbérelte, hogy ölje meg Castielt. Nem is felbérelte. Elvarázsolta. Kinek van az útjában Castiel? Kinek is... Nem. Az nem lehet! Ajay. Ő tette. Hisz Castiel az ellenfele. Mert szerelmes belém és megpróbálna elvenni tőle. Egy képet láttam magam előtt. Nem is. Egy jelenetet. Az a fehér hajú férfi. Megakarja ölni Mikeot? Kurusut és Kyant? Mi ez az egész? A jelenet eltűnt, Virággal együtt. Az ég szürke lett, amit egy hóvihar követett. Azonnal meg kell találnom Ajayt! Nem fáztam a viharban, hisz én vagyok maga a tűz. Erről ennyit. Rohantam oda, ahova előző este vitt engem. Megjöttem. Mi ez az egész?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése