-Jó reggelt. - köszöntem kómás fejjel.
-Neked is. - mondta egyszerre a két fiú és folytatták az evést.
Megnéztem van-e valami kaja a hűtőben, de nem volt. Éhen fogok halni! Nem... Nem szabad! Odamentem Luke mögé és megöleltem. Majd mikor lerakta a tányérra a szendvicsét, elvettem és leültem a székre.
-Köszi. - mondtam két karapás között.
-Testvéri szeretet. - szólalt meg a nem kívánatos személy.
-Ha más a szeretetről van szó. Inkább maradj csendben!
-Ne húzd fel magad húgi! Menj inkább vissza a szobádba.
-Nem! Itt maradok. Ma el se mozdulok innen!
-Dehogy is nem! Este megyünk a Black-be. - szólalt meg a bátyám gúnyos mosollyal az arcán.
-De én nem megyek! Vagy talán azt akarod, hogy az estét másnál töltsem?
-Töltheted nálam. - mondta Castiel csábító hangon.
-Ez jó volt Cast. Végül is, ha annyira leakarsz valakivel feküdni akkor itt van Castiel.
-Meg még mit nem! Vele biztos, hogy nem! Te nem tudsz semmiről az ég világon! - kiáltottam a bátyámra.
Felgyülemlett bennem az a sok régi emlék és muszáj volt kiadnom. Most sokkal jobb. Leraktam a maradék kaját a tányérra, és a fejemet a kezembe temettem. Már nem értettem semmit. Ezek összeesküdtek ellenem?
-Nem tudod miket művelt velem a haverod! - mutattam Cast felé. - Nem tudod hányszor okozott csalódást és törte össze a szívemet! Csak arra kellettem neki, hogy ágyba vigyen! Sose szeretett igazán! De te csak törődj a magad dolgával! Sose érdekelt mi van velem, miért jöttem szinte minden nap haza sírva! Á nem! Te csak a haverjaiddal tudtál foglalkozni! Mindig is utolsó voltam az életedben! - néztem Lukera, aztán Castiel felé fordultam. - Te húzz innen a p*cs*ba! Soha többet nem akarlak látni! A barátságunknak ezennel vége!
Felrohantam a szobámba. Bezártam az ajtót, és kiültem az ablakba. Talán le kéne ugranom. Ugyse hiányoznék senkinek. De egy ismerős hang felkiáltott.
-Meg ne próbáld!
-Kentin? Mit keresel itt?
-Hozzád jöttem. Gondoltam megnézhetnénk egy filmet, vagy elmehetnénk valahova, mint a régi szép időkben.
-Mért is ne! Lemegyek.
Kiszálltam az ablakból és lerohantam a szobámba. Letöröltem azt a pár csepp könnyet ami az arcomon maradt és kinyitottam volna az ajtót, ha Castiel nem akadályozta volna meg.
-Hova mész? - kérdezte kedvesen.
-Én sehova! De te menny innen a pokolba! Jöttek hozzám!
Azzal kinyitottam az ajtót, kitoltam Castielt, neki dobtam a kabátját és behívtam Kentint. Nagy öleléssel köszöntött. Becsaptam az ajtót, aztán felmentünk a szobámba. Videó játékoztunk, filmet néztünk és beszélgettünk. És ezalatt a beszélgetés alatt, arra kellett rájönnöm, hogy semmi értelme az életemnek. Mindig lesznek olyan emberek, akik összetörik a szívem. Bárcsak mindent előröl kezdhetnék! Sokkal jobb lenne minden. Aztán elköszöntem Kentintől, aki azonnal távozott is. Nem úgy, mint Castiel akinek 5-ször kell szólni, hogy hagyja el a házat! Mért gondolok megint Castielre? Nem szabad! El kell felejtenem minél előbb! Mért vagyok ilyen szerencsétlen. Egy hangra lettem figyelmes, ami az ajtó mögül szólt hozzám.
-Bejöhetek?
-Menj innen Luke! Nem akarlak látni! Menj Castiel után! Vigasztald meg, aztán menjetek el bulizni! A tesódat meg hagyd magára! Már megszokta!
-Liza fejezd már be a rinyálást! Én igen is szeretlek és nem akarok, hogy szomorú legyél!
-Eddig se érdekelt, hogy mi van velem! Ezután se kell, hogy érdekeljen! Megvagyok egyedül is.
-Kussolj már! Mért kell állandóan veszekedned velem? Én mindig is próbáltam veled beszélgetni, de te mindig bevágtad a durcát. Nem tehetek róla, hogy nem akarsz velem beszélgetni!
-Látod? Most is ordibálsz velem! Utállak! - mondtam és már a sírógörcs kerülgetett.
Nem válaszolt semmit. Hallottam lassú lépteit, amint elhagyja az emeletet. Nagyon rosszul esett ez a veszekedés a tesómmal. Még sose kaptunk össze semmin ennyire. A szívem helyén már csak egy fekete lyuk van. Úgy érzem legbelül meghaltam. Mi értelme élnem? Itt kéne hagynom mindent. El kéne költöznöm. Nem tudom. Úgy érzetem jót tenne egy kis friss levegő. Lementem a lépcsőn, majdnem pofára estem. Az ajtón megláttam egy cetlit. Ez volt ráírva:
Liza. Elmentem az egyik haveromhoz. Majd este jövünk. majd ő beszél a fejeddel. Luke.
Szóval erre megy ki az egész. Ha neki nem sikerül valami, feladja és megkér mást. Mennyire szerethet engem. Felvettem a dzsekim és elhagytam a házat. Teljesen belemerültem a tájba. Mindenki olyan boldog. Csak én nem... Csak egy pillanatra nem figyeltem és már a földön feküdtem. A ruhám teljesen átázott valami meleg folyadéktól. Csak feküdtem és feküdtem. Senki sem segített. Egyedül vagyok. A kinti zajok kezdet egy halkabbak lenni, míg meg nem szűntek. Minden elfeketedett. Néha bevillant előttem egy-egy emklék. Hol vagyok? Miért nem segítek senki? Itt a vég... Meghaltam.
-Dehogy is nem! Este megyünk a Black-be. - szólalt meg a bátyám gúnyos mosollyal az arcán.
-De én nem megyek! Vagy talán azt akarod, hogy az estét másnál töltsem?
-Töltheted nálam. - mondta Castiel csábító hangon.
-Ez jó volt Cast. Végül is, ha annyira leakarsz valakivel feküdni akkor itt van Castiel.
-Meg még mit nem! Vele biztos, hogy nem! Te nem tudsz semmiről az ég világon! - kiáltottam a bátyámra.
Felgyülemlett bennem az a sok régi emlék és muszáj volt kiadnom. Most sokkal jobb. Leraktam a maradék kaját a tányérra, és a fejemet a kezembe temettem. Már nem értettem semmit. Ezek összeesküdtek ellenem?
-Nem tudod miket művelt velem a haverod! - mutattam Cast felé. - Nem tudod hányszor okozott csalódást és törte össze a szívemet! Csak arra kellettem neki, hogy ágyba vigyen! Sose szeretett igazán! De te csak törődj a magad dolgával! Sose érdekelt mi van velem, miért jöttem szinte minden nap haza sírva! Á nem! Te csak a haverjaiddal tudtál foglalkozni! Mindig is utolsó voltam az életedben! - néztem Lukera, aztán Castiel felé fordultam. - Te húzz innen a p*cs*ba! Soha többet nem akarlak látni! A barátságunknak ezennel vége!
Felrohantam a szobámba. Bezártam az ajtót, és kiültem az ablakba. Talán le kéne ugranom. Ugyse hiányoznék senkinek. De egy ismerős hang felkiáltott.
-Meg ne próbáld!
-Kentin? Mit keresel itt?
-Hozzád jöttem. Gondoltam megnézhetnénk egy filmet, vagy elmehetnénk valahova, mint a régi szép időkben.
-Mért is ne! Lemegyek.
Kiszálltam az ablakból és lerohantam a szobámba. Letöröltem azt a pár csepp könnyet ami az arcomon maradt és kinyitottam volna az ajtót, ha Castiel nem akadályozta volna meg.
-Hova mész? - kérdezte kedvesen.
-Én sehova! De te menny innen a pokolba! Jöttek hozzám!
Azzal kinyitottam az ajtót, kitoltam Castielt, neki dobtam a kabátját és behívtam Kentint. Nagy öleléssel köszöntött. Becsaptam az ajtót, aztán felmentünk a szobámba. Videó játékoztunk, filmet néztünk és beszélgettünk. És ezalatt a beszélgetés alatt, arra kellett rájönnöm, hogy semmi értelme az életemnek. Mindig lesznek olyan emberek, akik összetörik a szívem. Bárcsak mindent előröl kezdhetnék! Sokkal jobb lenne minden. Aztán elköszöntem Kentintől, aki azonnal távozott is. Nem úgy, mint Castiel akinek 5-ször kell szólni, hogy hagyja el a házat! Mért gondolok megint Castielre? Nem szabad! El kell felejtenem minél előbb! Mért vagyok ilyen szerencsétlen. Egy hangra lettem figyelmes, ami az ajtó mögül szólt hozzám.
-Bejöhetek?
-Menj innen Luke! Nem akarlak látni! Menj Castiel után! Vigasztald meg, aztán menjetek el bulizni! A tesódat meg hagyd magára! Már megszokta!
-Liza fejezd már be a rinyálást! Én igen is szeretlek és nem akarok, hogy szomorú legyél!
-Eddig se érdekelt, hogy mi van velem! Ezután se kell, hogy érdekeljen! Megvagyok egyedül is.
-Kussolj már! Mért kell állandóan veszekedned velem? Én mindig is próbáltam veled beszélgetni, de te mindig bevágtad a durcát. Nem tehetek róla, hogy nem akarsz velem beszélgetni!
-Látod? Most is ordibálsz velem! Utállak! - mondtam és már a sírógörcs kerülgetett.
Nem válaszolt semmit. Hallottam lassú lépteit, amint elhagyja az emeletet. Nagyon rosszul esett ez a veszekedés a tesómmal. Még sose kaptunk össze semmin ennyire. A szívem helyén már csak egy fekete lyuk van. Úgy érzem legbelül meghaltam. Mi értelme élnem? Itt kéne hagynom mindent. El kéne költöznöm. Nem tudom. Úgy érzetem jót tenne egy kis friss levegő. Lementem a lépcsőn, majdnem pofára estem. Az ajtón megláttam egy cetlit. Ez volt ráírva:
Liza. Elmentem az egyik haveromhoz. Majd este jövünk. majd ő beszél a fejeddel. Luke.
Szóval erre megy ki az egész. Ha neki nem sikerül valami, feladja és megkér mást. Mennyire szerethet engem. Felvettem a dzsekim és elhagytam a házat. Teljesen belemerültem a tájba. Mindenki olyan boldog. Csak én nem... Csak egy pillanatra nem figyeltem és már a földön feküdtem. A ruhám teljesen átázott valami meleg folyadéktól. Csak feküdtem és feküdtem. Senki sem segített. Egyedül vagyok. A kinti zajok kezdet egy halkabbak lenni, míg meg nem szűntek. Minden elfeketedett. Néha bevillant előttem egy-egy emklék. Hol vagyok? Miért nem segítek senki? Itt a vég... Meghaltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése